Lukáts Andrea

Lukáts Andrea vagyok, Az Adminisztrátor Virtuális Asszisztens vállalkozás vezetője, az AVA-Aktív Virtuális Asszisztens képzési rendszer alapítója, szakmai vezetője.

2013-ban kezdtem el itthon, Magyarországon virtuális asszisztensként tevékenykedni. Azóta is egyre sikeresebb virtuális asszisztens vállalkozásomat vezetem, melynek keretén belül 2018-ban már csapattagjaimmal együtt egyre több vállalkozónak segítjük mindennapi munkáját.

Tudom, hogy milyen nagy lehetőség az otthoni munkavégzés, pláne, ha egyúttal a saját vállalkozásunkat is vezethetjük. Sokszor nagy dilemma, hogy mibe kezdhetnénk bele, ami elég bevételt teremt és még komfortos is a munkavégzés. Egy ilyen szakma a Virtuális Asszisztencia.

2013 óta a virtuális asszisztens és vállalkozói területen szerzett gyakorlati tapasztalatommal azoknak a vállalkozni kívánó, ambíciózus embereknek segítek a megvalósításban, akik tettre készek, céltudatosak és megfelelően elszántak egy folyamat elkezdéséhez. Segítek az indulásban az alapoktól, hogy te is szabad időbeosztásban tudj otthonról dolgozni, rugalmasan, a te szabályaid szerint. Nem hagyjuk ki a vállalkozói én kialakítását sem, hiszen azt vallom, hogy annak megalkotása a nehezebb része egy sikeres vállalkozás felépítésének.

Az AVA küldetése a virtuális asszisztencia, mint teljes értékű szakma elfogadtatása, népszerűsítése, valamint képzése. Ezen kívül azt is szeretnénk elérni, hogy a virtuális asszisztencia, mint az önfoglalkoztatás egyik legkézenfekvőbb formája beágyazódjon a köztudatba.

Hogy miért látom ennek szükségét?

  • Ez a foglalkozás tőlünk nyugatabbra már komoly hagyománnyal rendelkezik, ám a hazai munkaerőpiacon még gyerekcipőben jár, jóformán ismeretlen.
  • Tanítása és képzése, szakmai felkészítése gyakorlatilag nulla.
  • A hazai szakképzett munkaerő hiánya hatalmas méreteket öltött, ez alól az asszisztencia, adminisztráció sem kivétel. • Egyre nagyobb az igény az önfoglalkoztatásra.
  • Hihetetlen mennyiségű kiaknázatlan potenciál van az emberekben – csak még nem tudnak róla! A régi rendszerből visszamaradt munkaadó-munkavállaló viszony már nem állja meg a helyét, sőt, túlhaladott állapot. Az internet és a laptop korában számtalan adminisztrációval, asszisztenciával kapcsolatos feladat elvégezhető otthonról is, mégpedig sokkal gyorsabban és pontosabban. Ennek feltétele persze a szemléletváltás, mely az időgazdálkodással együtt a virtuális asszisztencia alapja.

Weboldal: aktivvirtualisasszisztens.hu

E-mail: andrea@aktivvirtualisasszisztens.hu